Kupaürítés

Az FA-kupa hétvégi meglepetéseit követően idejét éreztük Monoki Lehel újbóli szerepeltetésének a kezdőcsapatban, mert José Mourinhoval ellentétben mi szeretjük kihasználni a keretünkben rejlő képességeket, de a podcastban hallottakon eltöprengve lehet, hogy egyszerűen csak erősebb a mi keretünk, mint a Chelseaé! Szóba kerül természetesen a City kiesése és a United camebridge-i döntetlenje is, valamint Bogdán Ádám bravúrjai és liverpooli figyelemfelhívása is. Olaszországból a megőrülő Philippe Mexes mellett – Maurihoz hasonlóan – mi sem tudtunk elmenni, de rögtön ezt kihasználva a Milan jelenlegi helyzetén is eltöprengtünk, valamint Spanyolországba is ellátogattunk, Ronaldo hasonló(?) esete és a kupavisszavágók kapcsán.

Letölthető innen!

Kontinensek árnyékban

Ahogyan Simeone mondta Fernando Torresről, úgy férfiként tért vissza Tibi is a podcastba, amelybe végre elhozta hozzánk Lózs István barátunkat, aki a Digi Sport futballközvetítései mellett többek között a Premier League-magazin szerkesztője is. Nem meglepő módon így az adás nagy részében angliai események játszották a főszerepet: megrágtuk a Chelsea sima walesi győzelmét és az Arsenal nem annyira sima sikerét a Manchester City ellen, hogy aztán Olaszországot leginkább Dzsudzsák Balázs kapcsán hozzuk szóba, bármilyen furcsán is hangozzék ez. Spanyolországból leginkább megint a kupaesemények kerültek szóba a madridi rangadó kapcsán, amely mellett elmerengtünk a Zaranylabda és az afrikai, illetve ázsiai kontinenstorna értékén is.

Eminnen akár le is tölthető!

Kifogtuk Észak-Amerikát

Rengeteg téma kapcsán került szóba az utóbbi hetekben az amerikai profi labdarúgó bajnokság, így időszerűnek tűnt, hogy mi is foglalkozzunk vele – ezért hívtuk meg ezúttal Kun Tamást, a Jenkifoci blog kitalálóját és szerzőjét. És mivel Tibi még mindig pihen, adta magát, hogy a harmadik székünkbe Tomi kedvese, László Ági, a Kislány, nagy foci blog írója üljön le. Amerika mellett, illetve előtt természetesen azért foglalkoztunk a Barcelona körüli felfordulással és Andoni Zubizarreta leváltásával, valamint a Premier League legaktuálisabb eseményeivel.

Innen akár le is töltheted!

Podemos

Ha Steven Gerrard nem dönt úgy, hogy meglép Liverpoolból, alighanem a teljes adást a spanyol labdarúgásnak szenteltük volna, így viszont a podcast történetének leghosszabb félidejébe voltunk kénytelenek belepasszírozni mindent, amit érdemes tudni a Copa del Rey legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzései előtt a résztvevő csapatokról. Tibi szabadságát tölti, így két igazi spanyol-szakost hívtunk segítségül: Szabó Szilárd a Magyar Rádió riportere, két évet töltött Valenciában, Gyenge Balázs barátunkat pedig már sokat emlegettük a korábbiakban is, leginkább a portugál futballal kapcsolatos vonzalma okán, de érthető módon Spanyolország sem áll messze tőle (olyannyira, hogy általában ő is szerkeszti a Digi Sport spanyol érdekeltségű közvetítéseit). A terítéken pedig rengeteg izgalmas téma, Real- és Barca-zakók, baszk vonal az eibari Haladással, Torres hazatérése és egyáltalán: mit ér a kupa, ha spanyol?

Ha és amennyiben letöltenéd, kattints ide!