Tévés kapcsolás

Eheti adásunk vendége egy olyan kommentátor kolléga Székely Dávid személyében, aki nem nálunk dolgozik, így bizonyos dolgokat a mi szakmánkkal kapcsolatban is más szemszögből láthat. Idén például a BL-mérkőzéseket, hiszen legutóbb éppen a Paris St. Germain-Real mérkőzést közvetítette a helyszínről, de nem csak ezért beszélgettünk kicsit többet a labdarúgás mellett annak közvetítéséről is. A főszerep azért természetesen a futballé volt, a BL-forduló mellett Kloppoztunk, Mourinhóztunk és Serie A-ztunk is és végül pár szó azért a manchesteri derbire is jutott!

A letöltéshez erre szíveskedjenek!

Reklámok

Könnyen emészthető nápolyi

Az eheti Teljes terjedelemben Szombathy Pál volt a vendégünk, a hangját – szerencsére csak ideiglenesen – elveszítő Haraszti Ádám helyét pedig Sipőcz József vette át. A fő témát a magyar válogatott Norvégia elleni Eb-pótselejtezője jelentette, de szóba került Jürgen Klopp PL-bemutatkozása, Rudi Garcia korlátai és túlélési esélyei, valamint az elegancia kérdése is Paulo Sousa és Maurizio Sarri összevetésében.
Bespájzolni itt lehet!

Storck und Klopp

A válogatott csoportküzdelmeinek lezárultával ismét Fehér Csabával elemeztük a magunk mögött hagyott mérkőzéseket. Szóba került az aktuális meccsek mellett a kapitányválasztás kérdése és a csapat jövőképe is, nem csak a továbbjutási esélyek kapcsán. Másik fő témánk pedig természetesen a Kloppo-mánia: a Liverpool új menedzserének munkába állását már mi is alig várjuk!

Hier können Sie das Sendung runterladen!

TT Extra: A Vörösök Buffonja – vendégségben Bogdán Ádámnál

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy legtöbbször tényleg úgy állunk fel egy-egy adás felvétele után, hogy éppen azt élveztük addig a legjobban – de ezt most egy darabig nem nagyon lehet majd felülmúlni! Nem fogunk tudni elég hálásak lenni Bogdán Ádámnak – leírni is szenzációs: a Liverpool magyar kapusának -, hogy szakított ránk szabadidejéből a válogatott edzőtáborában és nagyon nyíltan beszélgetett velünk. A különkiadás-jellegből fakadóan kicsit másként, mint megszokhattátok: természetesen elsősorban Ádámra voltunk kíváncsiak és nem a labdarúgás aktualitásaira helyeztük a hangsúlyt. És ha csak tizedannyira fogjátok élvezni az adást, mint amennyire mi élveztük a felvételét, akkor már biztos, hogy hatalmas élményben lesz részetek!

A letöltés lehetősége itt adott!

Megválaszolatlan kérdések

Jó szokásunkhoz híven rengeteg fogas kérdéssel vártuk aktuális vendégünket, Mártha Bencét, vagyis Benito-t, amelyekre konkrét választ persze nehéz lett volna adni. Nem ilyen volt játékkérdésünk, amely olyan gyorsan nyert megválaszolást, hogy el is felejtettük megerősíteni, hogy a helyes megfejtés hangzott el. Azt viszont még mi sem tudtuk egyértelműen megmondani, hogy Wenger jó edző-e, hogy Mourinho meddig maradhat még, hogy Jürgen Klopp jó helyen lehet-e (ha jön egyáltalán) a Liverpoolnál és hogy mekkora csoda lenne a Fiorentina bajnoki címe Olaszországban. Beszéltünk persze a BL-hétről is és arra is fény derül, hogy következő, 50. adásunkban ki lesz az a bizonyos meglepetésvendégünk!
Letöltés végett erre szíveskedjenek!