Barátságosos

Történtek érdekes dolgok a világ labdarúgásában az elmúlt héten, de természetesen ezúttal első számú kötelességünk a Johann Cruijffról való illendő megemlékezés volt. Ehhez pedig nem is találhattunk volna megfelelőbb embert Benitonál, vagyis Mártha Bencénél. akivel a magyar válogatott Horvátország elleni mérkőzése mellett többek között az olasz-spanyol, a német-angol, a holland-francia, sőt, az osztrák-albán meccs is szóba került!

Letölteni innen lehet!

Klasszikus értelemben

Az előző hét kapcsán nem is lehet kérdés, hogy mely mérkőzés fogta meg leginkább a fantáziánkat: a Bayern München-Juventus párharc klasszikus szintre emelkedéséről Bán Tibor kollégánkkal beszélgettünk el. Akadt persze ezen kívül is érdekes téma, hiszen Gigi Buffon olasz csúcsán kívül is hozott “érdekességeket” a torinói derbi, a manchesterihez hasonlóan, valamint végre jutott időnk arra is, hogy Dárdai Palit az egekbe magasztaljuk, ha már a német sajtó egyelőre csak óvatosan hajlandó az ilyesmire.

Klasszikus letöltési lehetőségünk itt található!

Na mi lesz, spori?

Eheti adásunk legfőbb témáját a legutóbb már pedzegetett játékvezetői reformok, meg úgy egyáltalán a játékvezetés adja, amiben a téma igazi specialistája, Pataki Gyula kollégánk segédkezett. Gyusziról érdemes tudni, hogy maga is foglalkozott aktívan játékvezetéssel, jelenleg pedig csatornánk honlapjának egyik szerkesztője, újságírója, vagyis az elmúlt hét aktualitásainak boncolgatásában is kiváló partner volt. Így pedig a bíróskodás mellett beszélgettünk a már befejeződött és még ránk váró BL-, illetve EL-párharcokról, az FA-kupa negyeddöntőiről és arról is, hogy mit jelenthetnek hosszú távon Angliának az idei szezon fejleményei!

Letölteni innen lehet!

A reklám helye

A héten Koppányi Gergely, vagyis Kompany úr tette nálunk újfent tiszteletét, akivel főleg a Bajnokok Ligájáról és a Premier League-ről beszélgettünk, de leginkább a Real Madridról, az ottani edzőker(in)gető kultúráról és az észak-londoni rangadó következményeiről. Sokadjára, de várhatóan nem utoljára vetjük fel azt a kérdést is, hogy vajon tényleg lehet-e bajnok a Leicester City, kicsit kinézünk az Európa Ligára és finoman még a vasárnap esti argentin Superclásico-t, a Boca-River rangadót is beharangozzuk!

Itt pedig a letöltés helye is fellelhető!