Kapusos

Újabb kapuskolléga mutatkozik be a podcastban, mármint egy kolléga, aki egyébként kapusként szokott játszani, Kandó Tamás személyében, így aztán a poszt olyan legendás alakjai is szóba kerültek az eheti adásban, mint Beto, Costel Pantilimon vagy Giedrius Arlauskis! A főszerep azért a mediterrán bajnokságoké, vagyos a spanyol, az olasz és a portugál ligáé volt, de természetesen szóba kerültek a Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntői is.

Tessék letölteni innen!

Tért ölelő adás

Ezen a héten Egri Viktor jött el hozzánk, hogy ismét felnyissa a szemünket, leginkább a Bajnokok Ligája és az Európa Liga kapcsán, de természetesen az olasz és az angol bajnokság hétvégi eseményei is alapos megrágáson mentek át. Miközben leporoltuk az asztal alól előkerült Ordas Közhelyszótárunkat is!

Meghúztuk a váratlant, az adás innen tölthető le!

We’ve got Lózs Tyutyu!

A héten Lózs István tért vissza hozzánk, egyrészt a podcastba, másrészt Angliából, hiszen a PL-hétvége talán két legérdekesebb mérkőzését sikerült a helyszínen megtekintenie, így volt miről mesélnie. Az adás gerincét ez is tette ki, de persze nem hagytuk szó nélkül a Barca hétvégi vereségét és az előttünk-mögöttünk álló BL-mérkőzéseket sem!

We’ve got the letöltés here!

Képben vagyunk

A héten annyiban bonyolódott a feladatunk, hogy a Sport 24 stábja is belefülelt, sőt, beleforgatott a beszélgetésünkbe a közelgő Európa Liga mérkőzések felvezetése végett, így a napokban majd ti is beleleshettek, hogy miként zajlik egy podcast felvétele. Mindebben pedig Fehér Csaba volt a segítségünkre, akivel sokat beszélgettünk a Leicester egyre jobb esélyeiről, a hétvégi Clásicóról és az alakuló angliai doppingbotrányról is – többek között!

A hanganyagot itt találjátok!