Fehér karácsony

Nagy meglepetést nem tartogatott karácsonyi adásunk, ellenben a hétvégi olasz fordulóval, amelyben megszakadt a Palermo nyeretlensége és kis híján a kommentátor hangszála is. Vendégünk Fehér Csaba, akit kivételesen nem a válogatott szünet alkalmával hívtunk meg, de a nemzeti csapatról így is bőven esett szó, hiszen az aktualitások mellett picit mi is visszatekintettünk a 2016-os évre, amelyben egyértelműen az Eb és persze egy bizonyos rókacsapat játszotta a főszerepet!

Jingle bells, dilly dong, itt az ajándékunk!

EL-beszélgetés

A héten természetesen az európai kupák sorsolása jelentette az elsődleges témát – mégis csak kezdődik a kieséses szakasz – és bármennyire is indult kicsit lesajnálkozós módon beszélgetésünk az Európa Liga harminckettes mezőnyéről, mégis csak sikerült izgalmakat találnunk a párosításokban. Ebben Kele János, a Cold Rainy Nights in Britannia blog főszerkesztője volt a segítségünkre, akivel azért a BL-párharcokat is megszagolgattuk és természetesen a Premier League aktualitásairól is töprengtünk egy keveset, sőt: zárásként még a francia rangadót, a PSG-Nice meccset is kiveséztük!

Innen már kezdhetitek is EL a letöltést!

A derbi az derbi!

Ezúttal Sallói István tért vissza hozzánk, hogy a hétvége rangadóit átrágjuk és természetesen ezúttal sem unatkoztunk! A szokásos dolgokon kívül pedig kicsit betekintést nyerhettünk a játékosmegfigyelők életébe is, de persze elsősorban Clásico-ztunk, City-Chelsea-ztünk, római derbiztünk – meg egy kicsit Motherwell-Celticeztünk!

Ide kattintva már tölthető is!