Podcast kategória bejegyzései

Derby della Mindenféle

Ismét hétfőn jövünk, és újra itt van velünk Juhár Tamás, akit már csak a válogatott múltja okán  is kötelességünknek tartottuk megkérdezni a nemzeti csapat körül kialakult helyzetről. A főszerepet azért az olasz bajnokság hétvégi eseményei játszották, volt mire visszatekinteni, hiszen gyakorlatilag az első hat egymás ellen játszott. Finoman kitekintünk azért Franciaországra is, no meg a hétközi Bajnokok Ligája meccsekre is!

Letölteni erről lehet!

Reklámok

B, mint Bernd

Eheti vendégünk egyszer egy közvetítésben megemlítette Francesco Tottiról, hogy saját elmondása szerint annak idején ő csak annyit mondott, ha egy szórakozóhelyen szóba kívánt elegyedni egy hölggyel, hogy “Totti vagyok”, és már sínen is volt. Szerintünk vele kapcsolatban elég annyit mondani, hogy Hajdú B. Istvánnak hívják, bónuszként pedig, hogy elsősorban a magyar válogatottról beszélgettünk. Nekünk nagyon nagy élmény volt vendégül látni a podcastban, reményeink szerint nektek is az lesz a meghallgatása!

Innen érdemes nekivágni!

The Sallói Show

Rég járt nálunk, meg kis túlzással a földrészen is Sallói István, akit az utóbbi hetekben “volt válogatott futballista” vagy a “Digi Sport szakértője” helyett egyre inkább Sallói Dániel édesapjaként kezdtek el emlegetni. Így most természetesen mi is elsősorban az amerikai élményekről kérdeztük, igen átfogóan, hiszen Dani mellett óhatatlanul az egész sportág ottani helyzete és hatalmas fejlődése is szóba került. Teljesen azért persze nem mentünk el az európai aktualitások mellett sem, a Paris St. Germain belviszálya és a Bayern München edzőváltása mellett szőrmentén a Serie A-hétvégét is érintettük. Ja, és talán az is feltűnhet, hogy az adás “külleme” is átesett egy kis ráncfelvarráson…

A sárga köves út a letöltéshez innen indul!

Buszos

Éppen ideje volt már ismét vendégül látnunk Mártha Bencét, akivel rég nem látott magasságban szárnyaltunk borzalmas szóviccek tekintetében és azt is megtárgyaltuk, vajon miért szállt buszra Duvan Zapata a Samp-Milan meccs után? Ennél azért persze szakmaibb húrokat is pendítettünk, a hétvége legfontosabb olasz eseményei és a hétközi BL-meccsek mellett szóba került a Neymar-Cavani affér és az Old Firm-derbi is, sőt, még Törökországba is elkalandoztunk!

Az adásra ebben a megállóban lehet felszállni!

Úton Európában

Ismét útjukra indultak az európai kupasorozatok, természetesen a héten mi is elsősorban ezekkel foglalkoztunk, de azért akadtak bajnoki rangadók is, amelyekre érdemes volt kitérni. Mindebben Bán Tibor barátunk volt ezúttal a segítségünkre, akivel a BL és az EL indulása mellett szót ejtettünk a Chelsea-Arsenalról és a Paris St. Germain-Lyon derbiről is, de elidőztünk például Ousman Dembele sérülésénél és a Milan új, háromvédős rendszerénél is, nagyon sok minden más mellett!

A letöltéshez ez az út vezet!

Negyedéves jelentés

A héten Angliában kezdtünk, hiszen nem csak a City-Pool rangadó, de Frank de Boer újabb befejezetlen 90 napos diétája mellett sem mehettünk el szó nélkül. Mindebben és további olasz, illetve francia kalandozásainkban Marosi Gergely volt a tettestársunk, akivel szőrmentén a BL-nyitány legjobban várt meccsét, a Barcelona-Juventus-t is beharangoztuk!

Eminnen már tölthető is!

Argentin stílus Budapesten

A végére hagytuk eheti vendégünkkel, Egri Viktorral azt a témát, amellyel kapcsolatban leginkább kíváncsiak voltunk a véleményére, de persze nem (csak) a feszültség fokozása végett. Neymar Párizsba szerződése mellett természetesen a vb-selejtezők kapták a főszerepet. Nem csak a mieinké, sőt, nem csak Európából, bár kétségtelen, hogy a magyar válogatott mellett elsősorban az olaszokról beszélgettünk, de szóba kerültek a hollandok, a brazilok és az argentinok is, sok mindenki más mellett!

Az adást szerencsére nem Bolíviából, hanem innen kell letölteni!