Káosz kapitány

Ezen a héten Mártha Bence, alias Benito barátunk is meglátogatott végre minket új otthonunkban, ahol viszont nem igazán tudtunk élni a hazai pálya előnyével, hiszen minden igyekezetünk ellenére leginkább ő irányította a játékot! Igaz, rendezett védekezésről aligha beszélhettünk, így igen komoly íveléseket bemutatva ugráltunk Mourinhotól és a Unitedtől a Juventusra, a Bundesligán keresztül a Premier Leagure, a Serie A-ra és vissza, mindezidő alatt olyan klasszisokról is megemlékezve, mint például Henke Larsson vagy Juan Carlos Valerón!

Itt már indulhattok is a káosz felé!

Szomszédok

A héten újdonsült podcast-szomszédunkat, Egri Viktort kértük meg, hogy beszélgessen velünk egy jót – és mindenki megnyugtatására közöljük, viszonylag kevés szó esett brazil futballistákról! Annál több viszont a Juve-Napoli olasz rangadóról, José Mourinho ősz hajszálairól valamint Dárdai Pál és csapata bravúros Bayern-veréséről és ez még messze nem minden!

Máris szomszédolhattok velünk, ha ide kattintotok!

Kapusok cipőjében

Szezonbeli második adásunkban is a Bajnokok Ligája játsza a főszerepet, illetve vendégünk, Kele János, akivel most sem csak angol csapatokról beszélgettünk. Hogy-hogy nem, azért jutott rájuk idő bőséggel, hiszen a Liverpool, a Tottenham, a United és a Manchester City BL-meccsei mellett a Chelsearől is beszélgettünk – és nem csak a Vidivel közös EL-csoport okán! Nem hagyhattuk szó nélkül a magyar csapat BATE elleni debütálását sem a csoportkörben, ahogyan az olasz élklubok múlt heti meccseit sem. Sőt, ámultunk a Real Madrid középpályáján, beszélgettünk a modern kapus szobrának lábazatáról és egy kicsit a saját kedélyállapotunkról is!

Innen már ti is beleszagolhattok a kapusok cipőjébe!

Re-start

Itt vagyunk – és itt is leszünk! 😉 A Teljes terjedelem a tervezettnél picivel nagyobb szünet után visszatért, ráadásul egyik kedvenc vendégünkkel, Beregi Istvánnal, akivel végigfutottuk a Bajnokok Ligája idei mezőnyét, hogy még éppen legyen lehetőségetek az első játéknap előtt megismerkedni a főszereplőkkel!

Köszönjük, hogy velünk vagytok, hálánk jele innen tölthető le!

Unagi (Foci-vb, döntő – 2. rész)

Évadzárónk második felében már a labda volt a valódi főszereplő, no meg persze továbbra is Szabó Christophe, akivel érintettük a bronzmérkőzést, kicsit próbáltuk kiosztani a további helyezéseket is, no meg Deschamps ördögi tervének hátterét és a francia csapat lehetséges jövőjét is igyekeztünk felgöngyölíteni!

Az utolsó adás veszélye innen leselkedik rátok!

Hexagon (Foci-vb, döntő – 1. rész)

A vb- és évadzáró adás sok szempontból különlegesen alakult, úgyhogy végül is úgy döntöttünk, két részletven osztjuk meg veletek! Az elsőben a franciák sikerének történelmi, társadalmi vonatkozásai kerültek előtérbe, amelyhez keresve sem találhattunk volna jobb partnert Szabó Christophe-nál, akivel aztán azért a második részben az aktuális futballeseményekről is bőven beszéltünk!

Beszélgetésünk első, hatszögletű részét itt találjátok!

Kirúgni vagy nem kirúgni? (Foci-vb, elődöntők)

A világbajnokság elődöntőit Beregi Istvánnal beszéltük át, amiből rutinos hallgatóink számára már egyértelművé is válik, hogy elsősorban taktikai kérdések kerültek előtérbe. Kicsit csapongósan, vagyis ha úgy tetszik, rendszerkről beszélgettünk kissé rendszertelenül, főszerepben azért mégis csak a francia-belga és az angol-horvát mérkőzéssel, illetve a világbajnokság taktikai trendjeivel!

A kirúgásnak innen lehet nekifutni!

Yes, comment! (Foci-vb, negyeddöntők)

Természetesen a világbajnokság negyeddöntői is bőven szolgáltattak beszédtémát, viszont ismét Egri Viktort láttuk vendégül, így a legtöbbet – meglepő módon – Brazíliáról társalogtunk. Nem hagytuk azért szó nélkül persze a többi mérkőzést sem, nosztalgiáztunk az angolok legkedvesebb futball-nótája kapcsán és kicsit beszélgettünk a kommentátori munkáról is…

Innen már jön is!

Hosszabbítás, tizenegyesek (Foci-vb, nyolcaddöntők)

Az utóbbi időben egy párszor már elengedtük a gyeplőt a megszokott, hatvanperces formátumunkkal kapcsolatban, ez pedig most kirívó mértékben sikerült, de nyilván a témák bősége és vendégünk személye is ad rá némi magyarázatot. Csatársorunk harmadik tagja ezúttal Mártha Benito volt, a világbajnokság nyolcaddöntői mellett pedig egy olyan apró, jelentéktelen kérdésben is szerettünk volna megnyilvánulni, mint hogy például mi is lehet a Ronaldo torinói költözködésével kapcsolatos pletykák alapja? Főszerepben azért természetesen a vb-meccsek, Neymar és a többiek – tessék kattintani!

Ohne ász (Foci-vb 2018, csoportkör, 3. forduló)

A csoportkört és Gera Zoltán pályafutását is elsiratjuk eheti adásunkban, mindebben pedig Lózs István barátunk volt a segítségünkre! Főszerepet kapott természetesen a németek kiesése és az ágrajz felett való gubbasztás is, ami a továbbiakat illeti – és szerencsére hárman legalább hatféle különböző következtetésre jutottunk a lehetséges végkimeneteleket illetően!

Csak az biztos, hogy letölteni innen tudjátok!

Du svájci? (Foci-vb 2018, csoportkör, 2. forduló)

Kezdenek felpörögni az események a világbajnokságon,  hiszen már véget is ért a csoportkör második fordulója, így mi sem tétlenkedhettünk, máris jön a második vb-adásunk! Vendégünk pedig ezúttal Szabó Christophe, akit hogy-hogy nem, megkérdeztünk a francia válogatottról is, de persze sokfelé ellézengtünk: körbejártunk gyakorlatilag minden esélyes és kevésbé esélyes válogatottat, nosztalgiáztunk Szenegál vb-bemutatkozásáról és az alpesi albán patriotizmus szárnyai alá is igyekeztünk betekinteni!

Tölteni innen tessék!

Klasszisköbméter/kopf (Foci-vb 2018, első kör)

A csoportmeccsek első körének végeztével végre a podcastban is megkezdődik a világbajnokság eseményeinek kibeszélése, amiben Marosi Gergely, a Nemzeti Sport On-line munkatársa volt ezúttal segítségünkre. A tematika eléggé csapongósra sikerredett, hosszan beszélgettünk kezdésképpen például a Football Manager című, méltán híres/hírhedt játékról is, de azért nagyjából minden nagy esélyesre és érdekesebb eseményre kitértünk – reményeink szerint!

A csapatminőség SI-mértékegységének definiálásába itt kezdünk bele!

Te is, fiam, Guus? (Foci-vb 2018, beharangozó)

Mi is nekifutunk a világbajnokságnak és tesszük mindezt Fehér Csabával, állandó szakértőnkkel, akivel ezúttal is nagyon jóízűt beszélgettünk! Elsősorban természetesen a hamarosan kezdődő világbajnokság legnagyobb esélyeseiről, néhány kevésbé nagyratörő tervvel rendelkező válogatottról és persze szőrmentén a házigazdákról is. És természetesen nincs megállás, a vb alatt is folyamatosan, minden egyes kör végeztével jövünk majd újabb adással – vagyis nem csak nézni, hallgatni is lesz mit a következő hetekben!

A letöltéshez erre tessék!

Koccintós

Helyszín, hangulat és picit talán tartalom tekintetében is rendhagyóra sikeredett az eheti adás, hiszen ezúttal távol a Digi Sport stúdiójától, Tibor leányvári haciendájának hátsó füvese mellett, a kispadon vettük fel a beszélgetésünket, amelynek ráadásul kivételesen nem is volt harmadik résztvevője! Aki látta a facebook-os élő bejelentkezésünket, már sejti, hogy milyen atmoszférában zajlott az eszmecsere, témáink pedig főleg Roberto Mancini kapitányi bemutatkozása, Zidane madridi távozása és valamelyest a világbajnokság közeledése voltak, többek között csatorna-történeti kitérők mellett!

Poharainkhoz hasonlóan innen máris tölthető!

Második félidő (Bajnokok Ligája-döntő, 2018 – taktikai elemzés)

Hogy podcastunk címéhez méltó módon tudjunk megemlékezni a Bajnokok Ligája döntőjéről, már is itt a második adás, ami kifejezetten a meccsel foglalkozik és ebben a tavalyi évhez hasonlóan idén is Beregi István segítségét kértük. Az MTK videóelemzőjével azért természetesen saját idei kihívásairól és a szakma sajátosságairól is beszéltünk, a döntő teljes taktikai szétcincálását követően pedig azért kicsit kitekintettünk már a következő szezonra, konkrétabban a nyár legizgalmasabb edzőváltásaira is!

Vigyázat, masszív tartalom, a legelővigyázatosabbak innen viszont már tölthetik is!

Kijevtől Kehidakustányig (Bajnokok Ligája-döntő, 2018)

Természetesen a Bajnokok Ligája döntője adta eheti adásunk legfontosabb témáját, de kiegészítésképpen egy eléggé kontrasztos témát is találtunk hozzá. No, nem mintha nehezünkre esne végigbeszélni egy egész órát a BL-döntőről, viszont a mérkőzés helyszíni tudósítójta, Csillag Péter a Nemzeti Sport újságírójaként egy egészen különleges sorozat, a Hátsó füves szerzője is, amellyel szintén régóta szerettünk volna mi is foglalkozni – így tehát most összekötöttük a kellemest a még kellemesebbel! Ha pedig ennyi mégse lett volna elegendő a kijevi fináléról, kedden máris jövünk egy extra adással, ahol igyekszünk a lehető legalaposabban átrágni még egyszer a mérkőzést!

Innen már tölthető is!

Final four (Bajnokok Ligája-döntő, 2018 – beharangozó)

Az adás történetében először kicsit megnöveltük a létszámot, hiszen úgy gondoltuk, a Bajnokok Ligája döntőjét úgy tudjuk a legméltóbban felvezetni, hogy ha mindkét csapat oldaláról meghívunk valakit, aki tud érdekességekkel szolgálni az esélyeiket illetően. Így hízott a szokásos háromfős támadósorunk négyesre és ezért jött el hozzánk Gabányi Ferenc, illetve Berei Dániel, akikkel trermészetesen azért nem csak a BL-döntőt, hanem az Európa Liga fináléját és a mögöttünk hagyott futballhétvége legfontosabb eseményeit is megvitattuk!

Itt pedig már tölthető is!

A visszatérő (Coppa Italia-döntő, 2018)

Nem szoktunk ilyen gyorsan újra elhívni magunkhoz vendéget, de a múlt heti olasz kupadöntő helyszíni kommentátoraként nagyon adta magát, hogy ismét Monoki Lehellel beszélgessünk. A Coppa Italia mellett természetesen a Serie A hétvégi eseményei és az Európa Liga döntője adták elsősorban a beszélégetésünk témáját, de azért kicsit szakmáztunk és nosztalgiáztunk is bőséggel, a szokásos, baráti hangulatban!

Itt már ellenőrizhetitek is, hogy valóban így volt-e!

Tréning atyák

A héten Kele Jánost láttuk újra vendégül és ugyan érintettük természetesen az európai kupaelődöntők visszavágóit is, inkább az előretekintésé volt a főszerep! No meg a kitekintésé, leginkább edzők tekintetében, hiszen szóba kerültek régi legendák és persze mostaniak is, Robsontól kezdve Cúperen át, természetesen Sir Alex és Maurizio Sarri is. Foglalkoztunk a kvázi olasz bajnokavatással, szőrmentén a Clásicóval és az utánpótlás-képzéssel kapcsolatos univerzálódó elvárásokkal is – nagyon sok minden más mellett!

Letölteni innen érdemes!

Vörösök, pirosok

Ezen a héten Gyenge Balázs kollégánk járt ismét nálunk, már csak a spanyol csapatok fontos szerepe okán is, ami az európai kupaelődöntőket illeti. Tettünk egy komoly kitérőt azért Lisszabonba is, hiszen a Sportingnál nem mindennapi hacacáré alakult ki az Európa Liga-kiesés KÖZBEN, Balázsnál pedig aligha tudja magyarul naprakészebben elmesélni bárki is, hogy mi történt arrafelé. A főszerepet azért természetesen a BL és az EL aktuális eseményei, no meg a Serie A egészen hihetetlen hétvégi fordulatai adták!

Innen már tölthetitek is!

A majdnem meglepetésvendég

Már csak a hétvégi, kulcsfontosságú olasz derbi okán is úgy gondoltuk, ebben az adásban nem is lehetne jobb vendégünk Egri Viktornál, aki ezt a bizonyos Juve-Napoli meccset közvetítette, de persze messze nem csak erről volt szó! Jönnek az európai kupaelődöntők, picit elköszöntünk Arsène Wengertől, sőt Julio Cesartól is, akive majdnem annyi időt foglalkoztunk, mint a spanyol Király-kupa döntőjével! Mindemellett pedig még kishíján egy meglepetésvendégünk is lett…

Itt már fülelhettek is, hogy ki volt az!

Arrogant or better?

Nehéz elszakadni a Bajnokok Ligája és az Európa Liga múlt heti eseményeitől, így olyan nagyon mi sem akartuk ezt megtenni, főleg ezekről a meccsekről beszéltünk az eheti adásban. Segítőtársunk pedig mindebben Nagy Viktor kollégánk volt, akivel nem csak a Real-Juventus tizenegyesen kívüli tanulságait vontuk le, hanem például azon is sikerült elmerengnünk, hogy ki lehet majd a francia válogatott jobbhátvédje az idei világbajnokságon – vagy hogy egyáltalán lehet-e valakiből igazán jó bíró nagymértékű arrogancia nélkül?

A kérdésekre a válaszokat itt keressétek!

Az őszülő Pep tavasza

Rég járt nálunk már Monoki Lehel, így éppen itt volt az ideje, hogy vendégül lássuk, immár mint a Serie A összefoglaló egyik rendszeres műsorvezetőjeként. Ráadásul mivel Tibor is Milánóból hazatérve toppant be hozzánk, nem is lehetett kérdés, hogy elsősorban Olaszországgal foglalkozunk majd! Persze azért szóba kerültek az angliai derbik Liverpoolból és Manchesterből is, a BL és az EL visszavágói – valamint többek között Csiszár Jenő is!

Letölteni innen lehet!

Papírforma

Nem szigorúan csak a pályán zajló eseményekre korlátozódott a beszélgetésünk a héten, mert szerettünk volna egy kicsit a futball és a média, azon belül is a bulvármédia viszonyába is betekintést nyújtani nektek a héten, így ezúttal Szabó Endrét, a Blikk újságíróját láttuk és “hallottuk” vendégül. De természetesen nem hagytuk szó nélkül a Napoli újabb botlását, a Juve győzelmét a Milan elleni rangadón és persze az eheti Bajnokok Ligája és Európa Liga mérkőzéseket sem!

A véleményünket ezúttal ide csomagoltuk!

Túl a barátságosokon

Javarészt – érthető okokból – a magyar válogatott volt a téma a héten, vendégünk pedig Digi Sportos alapítókollégánk és jóbarátunk, Ambrus Tamás, aki a skótok elleni mérkőzést a helyszínen élvezhette végig. A mieink mellett elsősorban még a spanyol-argentin összecsapás utózöngéiről beszélgettünk, illetve szóba kerültek még Thomas Tuchel lehetséges következő munkaadói is!

Innen már tölthetitek is!

A futball hajléktalanja

Tibor sítáborban van, így ezúttal Szarka András kollégánk segített ki bennünket, akinek a becserélésével viszont szándékosan erősítettünk francia poszton, hiszen eheti vendégünk Kovács Dávid OM-blogger és mint olyan, a Szélkakas állandó szakértője volt. Természetesen így elsősorban a francia élklubok és a válogatott jelentették a témát, de nem feledkeztünk meg persze a Bajnokok Ligájáról és például José Mourinho bravúrjáról sem!

Az eheti adás erre lakik!

Metált birod?

Eheti adásunkat valószínűleg akár elég lenne csak úgy felvezetni, ahogyan Sir Alex annak idején azt a bizonyos Tottenham elleni mérkőzést, de persze szigorúan pozitív értelemeben. Vagyis: a vendégünk Benito! Alias Mártha Bence, akivel természetesen komoly Juve-ügyi őrjáratot tartottunk a már említett londoni csapat legyőzésének és a Serie A tabelláján történt egyértelmű hatalomátvétel okán, de nem maradhatott szó nélkül a Paris St. Germain kiesése, vagy éppen az Arsenal meglepő, milánói győzelme és emellett még tényleg nagyon sok minden más – tessék kattintani!

Jump around

Ingázósra sikeredett az eheti adás, hiszen oda-vissza ugráltunk Olaszország és Anglia között, bajnoki és nemzeközi kupás kérdések tisztázása végett. Vendégünk Bán Tibor barátunk, a Magyar Televízió munkatársa volt, akivel természetesen sajnos először Davide Astori halálhíréről kellett beszélnünk. A későbbiekben aztán szóba került a Napoli-Roma és a Lazio-Juventus mérkőzés, az olasz szövetségi kapitányi poszt, a Chelsea és Antonio Conte illetve az Arsenal és Arséne Wenger helyzete, no meg persze a héten következő Bajnokok Ligája- és Európa Liga-párharcok is!

A letöltéshez csak ide kell ugrani!

Arénából pláza

Ezt a hetet Szombathy Pállal, a Reggeli Start műsorvezetőjével indítottuk, akivel a legaktuálisabb mérkőzések és események mellett egészen sokrétűen ténferegtünk el a labdarúgás és a vonatkozó társadalmi kérdések mentén, de például a pjongcsangi olimpiai jégkorong-döntő is szóba tudott kerülni. Vezérfonalunk azért alapvetően a hétvégi Roma-Milan, illetve Arsenal-Manchester City mérkőzések voltak, amelyek mellett visszaevickéltünk a Bajnokok Ligájába és az Európa Ligába is. És persze nem volt nehéz eljutnunk oda sem, hogy a pénteki sorsolás legpikánsabb párharcát is kielemezzük kicsit!

Innen már indíthatjátok is!

Ez spanyol

A Real Madrid természetesen gyakran kerül szóba egyébként is az adásainkban, de a múlt heti BL-rangadó végképp kötelezett minket arra, hogy kiemelten foglalkozzunk a csapattal, így Szabó Szilárd barátunkat láttuk újra vendégül. A segítségével azért visszatekintettünk a Juventus-Tottenham mérkőzésre is és előre valamelyest a Chelsea-Barcelonára, miközben a Valencia és az Atlético Madrid helyzetére is sikerült kitérnünk. Zárásként óvatosan szót ejtettünk a hétvégén következő PSG-Marseille derbi másik résztvevőjéről is, de persze egyéb elkalandozásokknak se voltunk híján!

A spanyolóra itt indul!

Jack Bauer a házban

Új vendég a podcastban, de egyáltalán nem ismeretlen a Digi Sport nézői számára Dajka Balázs, a 24.hu újságírója, akivel ezen a héten természetesen a legérdekesebb BL-párharcokról beszélgettünk elsősorban. A Juventus-Tottenham és a Real Madrid-PSG meccsek mellett viszont jutott idő az észak-londoni derbire, a Milan kiegyenesedésére és óvatosan egy kis Európa Liga kitekintésre is, többek között!

Itt már indul is a visszaszámlálás!

Telefonálózs

Szépen körbejártuk Európát a héten, hiszen az angol, az olasz és a francia bajnokság eseményei mellett még a Copa del Rey elődöntőire is tudtunk időt szakítani az adásban. Igaz, nem volt egyszerű, hiszen Juhár Tomi telefonbetyárként akarta megnehezíteni vendégünk , Lózs István életét, akit persze ilyen könnyen azért nem lehet kizökkenteni! A hétvégi meccsek mellett így csak esett szó az Aubameyang indította csatárkörhintáról, oda-visszavágós kuparendszerek fonákjairól és a Beneventóba költöző észak-londoni szenior Sunday League-ről is, többek között!

A vonal másik vége itt van!

Pippo pálinkája, Ádi víziója

Ismét olyasvalakit láttunk vendégül, aki friss helyszíni csúcsfutball-élményekkel gazdagodva tudott eljönni hozzánk. Fekete Zoltán, alias Pippo kollégánkról van szó, aki előbb névadó kedvencét látogatta meg Velencében, majd a Milan-Lazio meccset is a helyszínen tekinthette meg. Értelemszerűen az adás javát az ő élménybeszámolója tette ki, de azért volt szó Ronaldóról, Aubameyangról és a lassan valódi alakot öltő Nemzetek Ligájáról is!

Innen már tölthető is!

Tartani a tétet

A héten ismét új vendég járt nálunk, Mészáros Ábel személyében, akit a Bundesliga szakértőjeként elsősorban a német bajnokságról kérdeztünk, de nagyon sok egyéb irányba is sikerült eleveznünk. Beszéltünk alapvetően a német mentalitásról, amely nem feltétlenül szeretné tartani a lépést az elszabadulni látszó átigazolási díjakkal, más kérdés, hogy a legtöbb német csapatnak viszont először a Bayern Münchennel kellene felvennie a versenyt és per pillanat ez se nagyon megy – ennek az okait is megpróbáltuk egy kicsit jobban feltárni!

Ne tétlenkedjetek, innen már lehet is letölteni!

Premier plán

A héten Hetthéssy Zoltánt láttuk újra vendégül, ami viszonylag magától értetődő témákat is hozott magával, de azért jó vendéglátó módjára őt is igyekeztünk kizökkenteni a komfortzónájából. Így az őrületes Liverpool-City rangadó és a Sanchez-saga mellett többek között a Real Madridról és Zinedine Zidane edzői pályafutásának legnehezebb időszakáról is beszélgettünk, sok más egyéb mellett!

Hogy Sánchez végül hová megy, azt még nem tudjuk, de az adást egészen biztosan innen tölthetitek le!

Füstölgő ászok

Kislány, nagy foci, még nagyobb podcast – vagyis László Ági tért vissza hozzánk a héten! Hogy kedvében járjunk, sokat foglalkoztunk angol témákkal, elsősorban az FA-kupa harmadik körével és Philippe Coutinho barcelonai leigazolásával. De persze az olasz kupa és a bajnokság eseményeiről sem feledkeztünk meg, sőt, Radja Nainggolan szilveszteri bulivideója nyomán még “dohányoztunk” is egy kicsit!

Ide kattintva már rá is gyújthattok az ehetire!

Ünnepi menü

Nem vacakolunk sokat, máris itt van az Újév első podcastja, amiben persze még az ünnepek alatt lejátszott meccsekre néztünk vissza. A segítséget mindebben Bakonyvári Gergő szerkesztő-kollégánk nyújtotta, a témát pedig elsősorban természetesen az ebben az időszakban is nagyüzemben pörgő olasz és angol csapatok!

Kóstolni itt lehet!

Díszes társalgás

Ahogy a futballisták, úgy mi sem lustálkodhatunk a két ünnep között, úgyhogy karácsony második napján is jelentkezünk podcasttal, amelyben ráadásul ismét új vendéget köszönthettünk, Szarka András kollégánk személyében. Az ünnepi készülődésnek nálunk része volt egy interjú is Geroges Leekens-szel, így természetesen ez és a szövetségi kapitány maga is szóba került az adás elején, de éppenséggel a hétvége eseményeiről is érdemes volt megemlékezni! Így persze bőven beszélgettünk az El Clásicóról, nem hagyhattuk szó nélkül a Juventus-Roma és az Arsenal-Liverpool mérkőzéseket sem és szőrmentén az Interről és a francia bajnokságról is ejtettünk néhány szót!

Az ajándékot itt lehet kicsomagolni!

A gazdag ember Joey Bartonja

Szó szerint világ körüli útra indultunk eheti vendégünkkel, Csáki Csabával, akivel elsőként a klub-világbajnokság eseményeit – és fontosságát – taglaltuk, majd mielőtt törvényszerűen Olaszország felé fordultunk volna, tettünk azért egy kitérőt Anglia, sőt, Németország felé is! Dárdai Pál mellett így beszélgettünk a szegény ember Andrea Pirlójáról és a gazdag ember Martin Skrteljéről is, sőt, szőrmentén a Lyon-Marseille rangadót is érintettük!

Útleveleket elő, beszállni itt lehet!

Amerikából jöttem

150. adásunk tiszteletére ismét különleges vendéget hívtunk, aki természetesen egyébként is közel áll a szívünkhöz! Sallói Dánielről van szó, akinek az idei valóban az áttörés éve volt, az amerikai versenynaptár sajátosságai miatt viszont jelenleg itthon tartózkodik, így adhatott nekünk betekintést egy igazi profi futballista mindennapjaiba. Saját fejlődéséről, az MLS-ről, Kansasről, a közeli és a távoli jövőről, sőt, még a Bajnokok Ligája sorsolásáról is esett szó a podcast történetének egyik legjobb hangulatú adásában!

Innen már lehet is tölteni!

Könyv, elő!

Ha bemutatnak egy könyvet “A Calcio titka” címmel, ráadásul nem csak nálunk, hanem Olaszországban is, mindezt pedig egy magyar szerzőnek köszönhetően, akkor nem is lehet kérdés, hogy itt a helye nálunk a podcastban! Kéri András Dániel hivatásos elemzőként közvetlen közelről szemlélhette az elmúlt években az olasz futballt, így jó néhány aktuális és az elmúlt éveken átívelő kérdést is megvitattunk vele, a válogatott és a klubcsapatok problémájától kezdve egészen odáig, hogy miképpen szerezhet egy kapus gólt a 95. percben a Milan ellen…

A titkokra itt derül fény!

Kiosztjuk a beosztást

Végül is a podcast születése óta először rendeznek majd labdarúgó-világbajnokságot, úgyhogy már a sorsolást is éreztük olyan fajsúlyos eseménynek, hogy különkiadjunk egyet – még ha a csoportok végül is nem gerjesztettek bennünk különösebb izgalmakat. Segítségünkre podcastunk (és most màr az M4 Sport) régi vendége, Koppányi Gergő sietett, akivel nem csak a csoportbeosztást rágtuk át, hanem röviden még annál is tovább révedtünk a jövőbe!

Innen tölthető is!

Tour de France

Hébe-hóba azért érintjük természetesen a francia bajnokság eseményeit is a podcastban, de pláne most, a Paris St. Germain és az AS Monaco rangadóját követően elérkezettnek éreztük az időt, hogy átfogóbb képet próbáljunk mutatni a liga, no meg úgy általában a francia futball helyzetéről. Segítséget mindebben Kovács Dávidtól, a Digi Sport állandó szakértőjétől és az Allez l’OM blog szerzőjétől kértünk és kaptunk is bőséggel! Neymarék és Falcaoék mellett volt szó természetesen a Marseille-ről és a Lyonról is, de francia derbihagyományokon át az érthetetlen edzőváltásokig sokmindent érintettünk – és ez kivételesen még nem minden a hétre 😉

Je suis letöltendő!

 

Fővárosi nagy cirkuszok

Van még mit gyászolni az olasz vébékvalifikálatlanság kapcsán, de nem csak ezért hívtuk meg köreinkbe újra Szaniszló Csabát. A héten rangadókat rendeztek az olasz és az angol fővárosban, így ezek is szóba kerültek, sőt: különös indokból kifolyólag még a madridi derbiről is akadtak a szokásosnál közelebbi élményeink!

Az út a porondra itt vezet!

Stricik és k*rvák

Megcsúsztatott epizódunk fő témáját az elmúlt bő hét barátságos és barátságtalan válogatott mérkőzései adták – az olasz-svéd pótselejtező mindenképpen az utóbbi kategóriába tartozott. Talján barátaink megsiratásában Ambrus Tamás kollégánk segédkezett, akivel azonban természetesen a magyar válogatott felkészületlenségiési meccseire és az átmeneti kapitány tevékenységére is kitértünk, valamint a többi európai pótselejtező is szóba került!

Letölteni erről a sarokról lehet!

Leelkesen

Régen járt már nálunk Fehér Csaba, akivel hogy-hogy nem, megint elsősorban válogatott kérdésekről beszéltünk. Természetesen Georges Leekens személye is szóba került, de kevésbé konkrétan róla, inkább az aktuális, csapat körüli helyzetről elmélkedtünk. Olaszországba továbblépve azért magyar nyomon haladtunk, hiszen Nagy Ádám bolognai szerepe is aktuális kérdés, akár a válogatottal kapcsolatban is, de inkább a Roma és a Napoli Bajnokok Ligája szerepléséről és a kereteik kihasználtságát vitattuk meg, zárásként pedig a vb-pótselejtezők is szóba kerültek!

Leetölteni innen lehet!

Madridba Kane-e menni?

Régen angoloztunk már egy igazán jót az adásban, de ennek is eljött az ideje! Vendégünk Kele János, a Britannnia bloggere és a Spíler TV szakértője, akivel természetesen elsősorban a Premier League-et érintettük. Azon belül is főleg a Tottenham-et, de azért foglalkoztunk valamelyest az élmezőny minden tagjával, sőt: az edzőt váltó Leicesterrel és Evertonnal is! Anglián kívül azért érintettük Madridot és Zidane módszertani problémáit és persze nem hagyhattuk szó nélkül Nagy Ádám visszatérését és a Milan-Juve rangadót sem!

A letöltéshez ide Kane-e kattintani!

Any Given Sunday

Eheti adásunkat kivételesen már vasárnap felvettük, vendégünk pedig Szathmári Attila, az Eurosport kommentátora volt! Akit természetesen igyekeztünk hazai pàlyán faggatni, így elsősorban a Bundesligáról és az MLS-ről kérdeztük. A magyar szemüveg azért persze nem került le, így bőven volt szó az “amerikás magyarokról” és a válogatottról is, de röviden azért a Napoli-Inter olasz rangadót is érintettük!

Innen már le is lehet tötlteni!

Derby della Mindenféle

Ismét hétfőn jövünk, és újra itt van velünk Juhár Tamás, akit már csak a válogatott múltja okán  is kötelességünknek tartottuk megkérdezni a nemzeti csapat körül kialakult helyzetről. A főszerepet azért az olasz bajnokság hétvégi eseményei játszották, volt mire visszatekinteni, hiszen gyakorlatilag az első hat egymás ellen játszott. Finoman kitekintünk azért Franciaországra is, no meg a hétközi Bajnokok Ligája meccsekre is!

Letölteni erről lehet!

B, mint Bernd

Eheti vendégünk egyszer egy közvetítésben megemlítette Francesco Tottiról, hogy saját elmondása szerint annak idején ő csak annyit mondott, ha egy szórakozóhelyen szóba kívánt elegyedni egy hölggyel, hogy “Totti vagyok”, és már sínen is volt. Szerintünk vele kapcsolatban elég annyit mondani, hogy Hajdú B. Istvánnak hívják, bónuszként pedig, hogy elsősorban a magyar válogatottról beszélgettünk. Nekünk nagyon nagy élmény volt vendégül látni a podcastban, reményeink szerint nektek is az lesz a meghallgatása!

Innen érdemes nekivágni!

The Sallói Show

Rég járt nálunk, meg kis túlzással a földrészen is Sallói István, akit az utóbbi hetekben “volt válogatott futballista” vagy a “Digi Sport szakértője” helyett egyre inkább Sallói Dániel édesapjaként kezdtek el emlegetni. Így most természetesen mi is elsősorban az amerikai élményekről kérdeztük, igen átfogóan, hiszen Dani mellett óhatatlanul az egész sportág ottani helyzete és hatalmas fejlődése is szóba került. Teljesen azért persze nem mentünk el az európai aktualitások mellett sem, a Paris St. Germain belviszálya és a Bayern München edzőváltása mellett szőrmentén a Serie A-hétvégét is érintettük. Ja, és talán az is feltűnhet, hogy az adás “külleme” is átesett egy kis ráncfelvarráson…

A sárga köves út a letöltéshez innen indul!

Buszos

Éppen ideje volt már ismét vendégül látnunk Mártha Bencét, akivel rég nem látott magasságban szárnyaltunk borzalmas szóviccek tekintetében és azt is megtárgyaltuk, vajon miért szállt buszra Duvan Zapata a Samp-Milan meccs után? Ennél azért persze szakmaibb húrokat is pendítettünk, a hétvége legfontosabb olasz eseményei és a hétközi BL-meccsek mellett szóba került a Neymar-Cavani affér és az Old Firm-derbi is, sőt, még Törökországba is elkalandoztunk!

Az adásra ebben a megállóban lehet felszállni!

Úton Európában

Ismét útjukra indultak az európai kupasorozatok, természetesen a héten mi is elsősorban ezekkel foglalkoztunk, de azért akadtak bajnoki rangadók is, amelyekre érdemes volt kitérni. Mindebben Bán Tibor barátunk volt ezúttal a segítségünkre, akivel a BL és az EL indulása mellett szót ejtettünk a Chelsea-Arsenalról és a Paris St. Germain-Lyon derbiről is, de elidőztünk például Ousman Dembele sérülésénél és a Milan új, háromvédős rendszerénél is, nagyon sok minden más mellett!

A letöltéshez ez az út vezet!

Negyedéves jelentés

A héten Angliában kezdtünk, hiszen nem csak a City-Pool rangadó, de Frank de Boer újabb befejezetlen 90 napos diétája mellett sem mehettünk el szó nélkül. Mindebben és további olasz, illetve francia kalandozásainkban Marosi Gergely volt a tettestársunk, akivel szőrmentén a BL-nyitány legjobban várt meccsét, a Barcelona-Juventus-t is beharangoztuk!

Eminnen már tölthető is!

Argentin stílus Budapesten

A végére hagytuk eheti vendégünkkel, Egri Viktorral azt a témát, amellyel kapcsolatban leginkább kíváncsiak voltunk a véleményére, de persze nem (csak) a feszültség fokozása végett. Neymar Párizsba szerződése mellett természetesen a vb-selejtezők kapták a főszerepet. Nem csak a mieinké, sőt, nem csak Európából, bár kétségtelen, hogy a magyar válogatott mellett elsősorban az olaszokról beszélgettünk, de szóba kerültek a hollandok, a brazilok és az argentinok is, sok mindenki más mellett!

Az adást szerencsére nem Bolíviából, hanem innen kell letölteni!

 

Kínai mercato

A múlt héten már belekóstoltunk, mostani adásunkban pedig már egyértelműen főszerep jutott a Milan nagybevásárlásának és az ezt követő szezonkezdetnek. Ebben pedig Fekete-Szalóky Zoltán, az InfoRádió munkatársa volt a segítségünkre, akivel azért kitértünk a Roma-Interre, hétvégi angol rangadókra és az euórpai kupák csoportbeosztására is – sok más apróság mellett!

A letöltéshez erre tessék!

Classic sh!t

Az elmúlt heti események közül természetesen az újabb El Clásico lett a főszereplő, nem is elsősorban a mérkőzés, hanem annak várható következményei miatt. És a felállásunk is a klasszikus kategóriába sorolható, hiszen a héten ismét Lózs István barátunkkal beszélgettünk! De természetesen nem csak a spanyol Szuperkupáról, hanem a belendülő Serie A-szezonról, a Neymar-ügy további folyományairól és az európai kupaselejtezők utolsó fordulójáról is.

A letöltéshez klasszikusan ide kell klikkelni!

Kezdőrúgások, kezdőlökések

A nyárnak vége, az új szezon már el is kezdődött, úgyhogy éppen itt volt az ideje a podcast felébresztésének is! Mindebben Hegedűs Henrik volt a segítségünkre, aki a helyszínen látta az európai Szuperkupa-döntőt, de szóba került a spanyol és az olasz is, valamint természetesen a nyár összes slágertémája, Neymartól Coutinhon keresztül Diego Costáig, sőt!

Kezdetnek innen lehet letöltetni a hallgatnivalót!

Kérdéses

Ismét vendég nélkül, de ezúttal tervezetten, a ti kérdéseitekre válaszolva hoztuk le a szezonzáró adást. Váratlan dolog azonban így is akadt, hiszen természetesen egyikünk sem számított a válogatott andorrai vereségére, így ennek az emésztgetésével vágtunk bele a kérdésrengetegbe. Amit ezúton is köszönünk mindannyiatoknak, ahogyan az egész éves figyelmet is – találkozunk augusztusban!

Addig azért innen letölthetitek az utolsót 😉

Eltaktikáztuk

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az eheti adás nyomokban BL-döntőt is tartalmazott, de a viccet félretéve természetesen elsősorban a Real győzelmét elemeztük, csak közben néha igen messzire is sikerült elkalandoznunk. Mindebben Beregi István, az MTK csapatának videóelemzője segített nekünk, akivel nem csak a két résztvevő, hanem sok más csapat taktikájáról, felkészítéséről, vonatkozó trendekről beszélgettünk, egy remek képzavarral élve a lehető legmodernebb szemüvegen keresztül. Számunkra ismét egy kiemelkedően élvezetes epizód kerekedett belőle, reméljük ti is így lesztek vele!

A letöltés innen érhető el!