Emery címkéhez tartozó bejegyzések

Kérdéses

Ismét vendég nélkül, de ezúttal tervezetten, a ti kérdéseitekre válaszolva hoztuk le a szezonzáró adást. Váratlan dolog azonban így is akadt, hiszen természetesen egyikünk sem számított a válogatott andorrai vereségére, így ennek az emésztgetésével vágtunk bele a kérdésrengetegbe. Amit ezúton is köszönünk mindannyiatoknak, ahogyan az egész éves figyelmet is – találkozunk augusztusban!

Addig azért innen letölthetitek az utolsót 😉

Reklámok

EL-beszélgetés

A héten természetesen az európai kupák sorsolása jelentette az elsődleges témát – mégis csak kezdődik a kieséses szakasz – és bármennyire is indult kicsit lesajnálkozós módon beszélgetésünk az Európa Liga harminckettes mezőnyéről, mégis csak sikerült izgalmakat találnunk a párosításokban. Ebben Kele János, a Cold Rainy Nights in Britannia blog főszerkesztője volt a segítségünkre, akivel azért a BL-párharcokat is megszagolgattuk és természetesen a Premier League aktualitásairól is töprengtünk egy keveset, sőt: zárásként még a francia rangadót, a PSG-Nice meccset is kiveséztük!

Innen már kezdhetitek is EL a letöltést!

Talján talányok

A héten Sipőcz Jocó barátunk járt nálunk és leginkább olasz témákkal foglalkoztunk, de tettük mindezt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga előző játéknapjait bevonva a dologba. Természetesen sajnos mi sem mehettünk el szó nélkül a Kolumbiában történtek mellett, így a Chapecoense repülőgép-szerencsétlenségének áldozatairól is megemlékeztünk, de szóba került a francia bajnokság és egy röpke pillanatra a skót Premier League is!

Letölteni innen lehet!

Kupatanács

Eheti vendégünk, Egri Viktor mellett Tibi is friss, döntős élményekkel feltöltődve érkezett adásunk felvételére, hiszen a hétvégén az Olasz-kupa döntőjét nézte meg a helyszínen. Értelemszerűen így az Európa Liga döntője mellett erről beszéltünk a legtöbbet, de szóba került – már csak a Sevilla érdekeltsége miatt is – a Király-kupa fináléja, Louis van Gaal menesztése, valamint az is, hogy milyen nagyon is várjuk mi a Bajnokok Ligája újabb madridi derbijét!

A letöltéshez erre tessék!

A bennünk rejlő megfigyelő

A Leicester mindent visz a héten, így Sallói Istvánt kértük meg, hogy segítsen eligazodni minket a csodával kapcsolatban, de azért Európát sem tévesztettük szem elöl, alaposan körbejártuk a nemzetközi kupák elődöntőinek történéseit. Elténfergéseink során pedig lesz szó nagy felfedezettjeinkről, Brendan Rodgers fizikai felkészüléséről és a rotáció lélektanáról is!

Letölteni innen lehet, kivételesen talán tenisz nélkül!

Döntő előtt, döntők után

Kupadöntők mentén fűztük fel alapvetően az eheti adást, Juhár Tamás segítségével, ami persze nem meglepő. ismerve a hétvégi futballprogramot. Természetesen az Európa Liga döntőjével kezdtük, de elnéztünk Spanyolországba, Angliába és óvatoskán Németországba is. A Serie A zárófordulója sem maradt le természetesen az étlapról, zárásként pedig Sepp Blatterre NEM ürítettük a kupáinkat…

Innen rögvest le is tölthető!