Európa Liga címkéhez tartozó bejegyzések

Úton Európában

Ismét útjukra indultak az európai kupasorozatok, természetesen a héten mi is elsősorban ezekkel foglalkoztunk, de azért akadtak bajnoki rangadók is, amelyekre érdemes volt kitérni. Mindebben Bán Tibor barátunk volt ezúttal a segítségünkre, akivel a BL és az EL indulása mellett szót ejtettünk a Chelsea-Arsenalról és a Paris St. Germain-Lyon derbiről is, de elidőztünk például Ousman Dembele sérülésénél és a Milan új, háromvédős rendszerénél is, nagyon sok minden más mellett!

A letöltéshez ez az út vezet!

Reklámok

Kínai mercato

A múlt héten már belekóstoltunk, mostani adásunkban pedig már egyértelműen főszerep jutott a Milan nagybevásárlásának és az ezt követő szezonkezdetnek. Ebben pedig Fekete-Szalóky Zoltán, az InfoRádió munkatársa volt a segítségünkre, akivel azért kitértünk a Roma-Interre, hétvégi angol rangadókra és az euórpai kupák csoportbeosztására is – sok más apróság mellett!

A letöltéshez erre tessék!

Classic sh!t

Az elmúlt heti események közül természetesen az újabb El Clásico lett a főszereplő, nem is elsősorban a mérkőzés, hanem annak várható következményei miatt. És a felállásunk is a klasszikus kategóriába sorolható, hiszen a héten ismét Lózs István barátunkkal beszélgettünk! De természetesen nem csak a spanyol Szuperkupáról, hanem a belendülő Serie A-szezonról, a Neymar-ügy további folyományairól és az európai kupaselejtezők utolsó fordulójáról is.

A letöltéshez klasszikusan ide kell klikkelni!

Bensőséges

Sajnos kettesben maradtunk a héten, no nem mintha nem élveznénk egymás társaságát, de ugye mégsem ez a megszokott felállás a podcastban. Viszont kivételesen ebben a formában is kibeszéltük a teljes adásidőt, elsősorban kupadöntőkről és sportigazgatókról, kicsit a Bajnokok Ligája fináléjáról és egy hangyányit kivételesen a magyar bajnokság hajrájáról is eltöprengve! Ja, és már csak azért is érdemes végighallgatni bennünket, mert felfedjük kicsiny nyereményjátékunk mibenlétét is…

Ajándék mezre fel, innen meg töltsétek le!

Mennyire lesz kóser a kínai milánói?

Ismét újoncot avattunk, ezúttal Csáki Csaba, a Nerazzurri blog szerkesztője személyében, akivel így meglepő módon elsősorban olasz érdekeltségű eseményekről beszélgettünk, de természetesen nem kizárólag kék-fekete szemüvegen keresztül. Ráadásul német kitekintéssel indítottunk, és az adás végén természetesen a ránk váró nemzetközi kupadöntők is szóba kerültek!

Interes adásunk az Internet eme bugyrában található!

Szertáros-megfigyelők

Főleg edzők, és közülük is leginkább olaszok kerültek szóba az adásban, ami nagyjából így is volt tervezve, ezért kértük meg Egri Viktort, hogy ismét üljön be mellénk. Mindennek az alapot persze elsősorban az európai kupaelődöntők szolgáltatták, de természetesen nem mentünk el szó nélkül a megvalósult angol, a félhivatalos francia és a meghiúsult olasz bajnokavatás mellett sem!

Figyeljétek meg, innen le is lehet tölteni!

EL-kerülő manőverek

Megint olasz hangsúlyú lett az adás, de ebben főszerepe volt Francesco Totti bejelentett visszavonulásának és persze Szaniszló Csabának, a Sport TV riporterének is, akit pontosan emiatt (is) hívtunk meg újra magunkhoz. Totti mellett Monchiról, az új római sportigazgatóról, no meg az olasz bajnokság (át)alakuló erőviszonyairól és a milánói csapatok kupa(disz)kvalifikálós pozíciókért vívott harcáról is sokat beszélgettünk. Természetesen az európai kupaelődöntők első felvonásait sem hagytuk szó nélkül, és azért nem csak a római, hanem a londoni olimpiai stadion is szóba került…

Tölteni innen tessék!