Manchester United címkéhez tartozó bejegyzések

Bensőséges

Sajnos kettesben maradtunk a héten, no nem mintha nem élveznénk egymás társaságát, de ugye mégsem ez a megszokott felállás a podcastban. Viszont kivételesen ebben a formában is kibeszéltük a teljes adásidőt, elsősorban kupadöntőkről és sportigazgatókról, kicsit a Bajnokok Ligája fináléjáról és egy hangyányit kivételesen a magyar bajnokság hajrájáról is eltöprengve! Ja, és már csak azért is érdemes végighallgatni bennünket, mert felfedjük kicsiny nyereményjátékunk mibenlétét is…

Ajándék mezre fel, innen meg töltsétek le!

Mennyire lesz kóser a kínai milánói?

Ismét újoncot avattunk, ezúttal Csáki Csaba, a Nerazzurri blog szerkesztője személyében, akivel így meglepő módon elsősorban olasz érdekeltségű eseményekről beszélgettünk, de természetesen nem kizárólag kék-fekete szemüvegen keresztül. Ráadásul német kitekintéssel indítottunk, és az adás végén természetesen a ránk váró nemzetközi kupadöntők is szóba kerültek!

Interes adásunk az Internet eme bugyrában található!

Szertáros-megfigyelők

Főleg edzők, és közülük is leginkább olaszok kerültek szóba az adásban, ami nagyjából így is volt tervezve, ezért kértük meg Egri Viktort, hogy ismét üljön be mellénk. Mindennek az alapot persze elsősorban az európai kupaelődöntők szolgáltatták, de természetesen nem mentünk el szó nélkül a megvalósult angol, a félhivatalos francia és a meghiúsult olasz bajnokavatás mellett sem!

Figyeljétek meg, innen le is lehet tölteni!

EL-kerülő manőverek

Megint olasz hangsúlyú lett az adás, de ebben főszerepe volt Francesco Totti bejelentett visszavonulásának és persze Szaniszló Csabának, a Sport TV riporterének is, akit pontosan emiatt (is) hívtunk meg újra magunkhoz. Totti mellett Monchiról, az új római sportigazgatóról, no meg az olasz bajnokság (át)alakuló erőviszonyairól és a milánói csapatok kupa(disz)kvalifikálós pozíciókért vívott harcáról is sokat beszélgettünk. Természetesen az európai kupaelődöntők első felvonásait sem hagytuk szó nélkül, és azért nem csak a római, hanem a londoni olimpiai stadion is szóba került…

Tölteni innen tessék!

Fratelli d’Italia

A héten Fekete Pippo Zoltán kollégánkat láttuk ismét vendégül, aki kis túlzással egyenesen a vezérlőnkből érkezett, az aktuális Serie A-összefoglalót követően, Baumstark Tibivel egyetemben. Természetesen itt is főleg az olasz labdarúgás aktualitásairól beszélgettek, kiesőkről és kupakvalifikálókról, valamint kicsit mélyebben Andrea Belottiról, de persze nem hagytuk szó nélkül az elkezdődő európai kupaelődöntő-párharcokat sem!

A letöltéshez erre tessék!

Gigi, puffog

A héten gyermeki énünk is kidomborodik az adásban, ami leginkább mikrofon-puffogtatási kényszerünk kiélésében nyilvánult meg. Szerencsére azért beszéltünk is, elsősorban az elmúlt hét európai kupamérkőzéseiről és az El Clásicóról, mindebben pedig Mártha Bence volt segítségünkre, aki azt is elmondta nekünk, ki volt az utolsó futballista, akinek megsiratta a visszavonulását!

Innen már lehet is tölteni lefelé!

Újabb feltámadás?

Sajnos az elmúlt hét nem csak a játékról szólt a nemzetközi labdarúgásban, a Borussia Dortmund esete mellett az Olympique Lyon mindkét múlt heti meccse botrányosra sikeredett, melyeket ráadásul mi közvetítettünk (volna). A hétvégit egészen konkrétan Kandó Tamás, akivel azonban igyekeztünk a szebb dolgokra koncentrálni, így a Bajnokok Ligája és az Európa Liga negyeddöntői mellett angol, francia és persze olasz bajnokik is szóba kerültek, márcsak a Milan eladása és Inter elleni derbije okán is!

A linkhez kivételesen “pontos” címet is mellékelünk!