Zidane címkéhez tartozó bejegyzések

Kezdőrúgások, kezdőlökések

A nyárnak vége, az új szezon már el is kezdődött, úgyhogy éppen itt volt az ideje a podcast felébresztésének is! Mindebben Hegedűs Henrik volt a segítségünkre, aki a helyszínen látta az európai Szuperkupa-döntőt, de szóba került a spanyol és az olasz is, valamint természetesen a nyár összes slágertémája, Neymartól Coutinhon keresztül Diego Costáig, sőt!

Kezdetnek innen lehet letöltetni a hallgatnivalót!

Eltaktikáztuk

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az eheti adás nyomokban BL-döntőt is tartalmazott, de a viccet félretéve természetesen elsősorban a Real győzelmét elemeztük, csak közben néha igen messzire is sikerült elkalandoznunk. Mindebben Beregi István, az MTK csapatának videóelemzője segített nekünk, akivel nem csak a két résztvevő, hanem sok más csapat taktikájáról, felkészítéséről, vonatkozó trendekről beszélgettünk, egy remek képzavarral élve a lehető legmodernebb szemüvegen keresztül. Számunkra ismét egy kiemelkedően élvezetes epizód kerekedett belőle, reméljük ti is így lesztek vele!

A letöltés innen érhető el!

Fratelli d’Italia

A héten Fekete Pippo Zoltán kollégánkat láttuk ismét vendégül, aki kis túlzással egyenesen a vezérlőnkből érkezett, az aktuális Serie A-összefoglalót követően, Baumstark Tibivel egyetemben. Természetesen itt is főleg az olasz labdarúgás aktualitásairól beszélgettek, kiesőkről és kupakvalifikálókról, valamint kicsit mélyebben Andrea Belottiról, de persze nem hagytuk szó nélkül az elkezdődő európai kupaelődöntő-párharcokat sem!

A letöltéshez erre tessék!

Madridi mámor Milánóban

Ezen a héten természetesen a labdarúgó klubszezon utolsó fontos eseménye, a Bajnokok Ligája-döntő volt a fő témánk. Vendégünk a Nemzeti Sport újságírója, Szeli Mátyás volt, aki a helyszínen, Milánóban közelről figyelhette Zinedine Zidane boldogságát és Diego Simeone letörtségét. A BL-döntő mellett szóba került a közelgő Európa-bajnokság néhány esélyese is: beszéltünk a spanyol és belga támadókról, a francia középpályásokról és az olasz védőkről.
A letöltés itt érhető el!